A napi gyakorló építészet és a téralakítással kapcsolatos alapkutatások kapcsolata…
Vagy annak hiánya?

Lead:
Sajátos magyar jelenség, hogy míg számos építészirodát a világban úgy ismerünk, hogy azok egyben jelentős kutatási programok színterei (Pl. Greg Lynn, MDRDV, vagy említhetnék még másokat), tudományos élettel való legközvetlenebb kapcsolatukról nem is beszélve, nálunk a rendszerváltás után, a szakma szinte teljesen érintetlen maradt a társadalom-tudományok legalapvetőbb kutatási eredményeitől is. Nem alakultak ki, vagy csak nagyon lassan alakulnak az építész műhelyek ill. a tudományos kutatatás közötti formális, informális kapcsolatok.

Még tavasszal, valamikor behoztak egy országos tervpályázaton nyert tervet a fővárosi zsűribe. Kórházbővítésről volt szó. Nem kívánom megnevezni sem a tervező csapatot, sem a konkrét témát, mert nem ezek érdekesek most, hanem a jelenség. A terv olyan megoldásokat tartalmazott (például betegszállítási útvonalra nyitott betegszobákat), amelyek alapvető szociálpszichológiai alapismeretek hiányára utaltak. Úgy látom, hogy az eset tipikus, beszélni kell róla.
Harold Proshansky szociálpszichológus az 1970-es években kórházakat vizsgált, és arra jött rá, hogy nem is annyira az emberi (orvos-beteg, beteg-beteg) viszonylatok változásában mérhetők a viselkedési formákban jelentkező különbségek, hanem inkább a térbeli viszonylatok különbségében. Három havonként változtatták a teret és figyelték a betegeket. A vizsgálat eredménye ismert kellene legyen minden kórház-tervezéssel foglalkozó szakember számára, hogy tudniillik a középfolyosós rendszer technológiailag jól működik, de a betegek nem szeretik, mert a folyosón végighaladva nem kerülhetik el a számukra esetleg kellemetlen társas érintkezéseket (pl. WC-papírral a kézben), vagy a kórtermek nyitott ajtói előtt, mint egy mozivásznon pereg a kórházi élet a maga gépiességével, amelynek látványa adott esetben félelmet gerjeszthet bennük. A kutatók ezzel a megoldással ellentétben igen jó eredményeket regisztráltak a kórtermek egy lakosztály-szerű közös tér köré szervezett elrendezésével. Már ekkor ismertté vált a „gyógyító tér” fogalma. Később kutatók számtalan vizsgálatot végeztek pszichiátriákon, idősek otthonaiban, vagy diák-szállókon. Például Holahan és Wilcox a felhasználói elégedettség mérését alkalmazta egy egyetemi társalgó átépítési tervéhez.¹ Az egyetemisták két dologgal voltak elégedetlenek. Az egyik, hogy nem volt magánszférájuk, a másik az volt, hogy a tér kényelmetlen a társasági élet kialakulásához. Ezt követően a helyiség egyik részét kialakították úgy, hogy az elvárásoknak legjobban megfeleljen, majd mérték a két helyiség-résszel kapcsolatos elégedettséget külön-külön, ebből aztán következtetéseket vontak le a helyiség végleges kialakításához, amely végül is fülkés rendszerű lett.
A példában számunkra nem a végeredmény fontos, hanem az a gondolkodás, amely kutatási eredményekre épülő módszert és kísérletekre épülő vizsgálatokat tud bevonni a tervezés menetébe.
Más: környezetpszichológusok környezeti attitűdöket mérő technikákat (pl. PEQI)² dolgoztak ki adott fizikai környezet (lakás, pihenőterület, stb.) minőségének mérésére úgy, ahogyan azt egy csoport szubjektív módon tapasztalja. Lakásokat tervező építészek számára nélkülözhetetlenek olyan vizsgálati eredmények, amelyek például a tér és tárgy használatot biológiai alapon írják le. Másként használják a teret a férfiak, és másként a nők; sokszor koronként is eltérő módon. Mindnyájunknak vannak olyan tapasztalatai, családi ház tervezésénél férj és feleség nem tud megegyezni, megkönnyebbülünk, ha egyik végül is rá tudja erőltetni akaratát a másikra, de aztán mire megépül a ház, halljuk, hogy elváltak. Megfelelő pszichológiai ismeretekkel ezek a helyzetek kezelhetők lennének, és nem beszéltem itt a patológiás családokról. Egy lakóház tervezésénél ismernünk kellene, hogy mit ért a kísérleti pszichológia – mondjuk – azon, hogy az OTTHON szociófizikai kommunikációs lehetőség, hogy jelentésbeli hely, netán „kontroll-terep, vagy hogy az otthon a helyes orientáció forrása kellene legyen térben és időben. Talán egyet érthetünk abban, hogy ilyen tudással megtervezett ház nagyon különbözik, különbözne azoktól a végrehajtó típusú befektetői lakóház tervektől, amelyek hétről-hétre a zsűritagok méltatlankodásától kisérve kerülnek bemutatásra a Fővárosi Tervtanácsban.
Említhetném itt a szociológia szerepét is. Itt vannak előttünk a szociális lakásfejlesztő programok, a Magdolna-negyed, a „Dzsubuj”, és a többi, vagy a belső pesti kerületek által kidolgozott „rehabilitációs projektek”. Ladányi János nemzetközi hírű szociológus minden fórumon elmondja, hogy nem így, hanem úgy, ahogyan azt az e tárgyban végzett kutatások talán igazolnák is.³
Említhetném a néprajz, vagy ahogyan mostanában mondják a kulturális antropológia és napi építészeti tervezés kapcsolatának teljes hiányát. A minap, szept. 14.-én hallgathattuk néhányan szerencsések Andrásfalvy Bertalan drámai előadását a MÉSZ-székházban, aki arról beszélt, hogy az érzelmi funkciózavarok elsődleges oka az érzelmi szükségletek kielégítetlensége. A néphagyományokat, mint szokásrendszert fenntartó közösségek életében a szorongás és a mai, városi életmódra oly jellemző, együttélési devianciák még nem voltak, vagy - ahol megvannak ezek a közösségek - nincsenek jelen. Csak azok a közösségek tudtak fennmaradni évezredeken át, amelyek ki tudták elégíteni az említett „szükségleteket”. Kutatnunk kell ezeket, hogy például mi az, amit ma divatos szóval „biodiverzitás”-nak nevezünk. Le kell szűrnünk a tapasztalatokat, és nem tanulunk ezekből, el fogunk pusztulni – mondta Andrásfalvy Bertalan.

Mindezeket azért kívántam elmondani, azért kértem szót, mert nyakunkon az un. (kamarai) továbbképzés. Nem azt mondom, hogy nem kell jogi, vagy marketing-ismeretek tanulnunk, persze az is kell, de szótárunkból hiányzanak alapvető fogalmak, amelyek nélkül ma már nem lehet építészeti nyelvet beszélni. Itt feladatok vannak kijelölve a kamarák számára, de talán az éppen megújuló felsőoktatás, vagy posztgraduális képzés számára is.

Kapy Jenő

¹Környezetpszichológiai szöveggyűjtemény 99.old.
Szerk: Dúll Andrea és Kovács Zoltán
²Uo. 85. old.
³l. Építészet és Tudomány konferencián elhangzott előadását „Rehabikitáció budapesti módra” cimmel.
Utóirat (Post Scriptum) 2005/6 V. évf. 29.szám