Repülő osztály

A Bárczy István, néhai budapesti polgármester nevéhez fűződő iskolaépítési program nyomán számos fővárosi iskola ünnepli az idén és jövőre fennállásának százéves évfordulóját. A jubileum apropóján a Köznevelés elindított egy sorozatot, amelyben neves szakemberek bevonásával igyekszik körbejárni az iskolaépítés kérdéseit. Ez alkalommal Kapy Jenő építészt, az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola tanárát, számos iskolaépítészeti tanulmány, szakcikk szerzőjét kérdeztük többek között arról, hogy miért voltak jók a 100 évvel ezelőtti iskolák, hogy miért nem jók a maiak, és hogy milyennek kellene lennie egy jó iskolának.

A Bárczy István idejében épült budapesti iskolapaloták még ma is rendkívül impozánsak, a huszadik század elején pedig egyenesen csodaszámba mentek. Mi jellemző ezekre az épületekre?

Ezek jellemzően oldalfolyosós, osztálytermes iskolák. A világos oldalfolyosó egyben zsibongó is, és innen nyílnak sorban az osztálytermek. Az ilyen típusú iskolákat egészen a negyvenes évek végéig építettek. Ezek a kor elvárásainak megfelelően működtek, sőt akkoriban igen modernnek számítottak, ami részben annak is volt köszönhető, hogy nem voltak túl nagy létszámúak. Társadalmi problémát oldottak meg, akárcsak Klebelsberg iskolaépítési programja.

Milyen változások történtek a hazai iskolaépítészetben a negyvenes évek után?

A hatvanas években az iskolák kinőtték magukat, ennek következtében megváltoztak a követelmények, kialakult egy új iskolaépítészeti program: kisebb lett a belmagasság, kisebbek lettek a tantermek is (az osztálylétszámokat csökkentették), és kiemelt szerepet kapott a bevilágítás. Kismarty-Lechner Kamil iskolaszerkesztési elvei alapján az elsődleges bevilágítás mellett még egy másodlagos bevilágítást is kialakítottak, a tanterembe nem csak a homlokzati ablakokon át érkezett a természetes fény, hanem például egy átriumos megoldásnak, vagy szinteltolásnak köszönhetően máshonnan is.

Callmayer Ferenc a via scuola, vagyis az iskolai utca programját igyekezett megvalósítani a hetvenes években, ennek lényege az volt, hogy a zsibongók un. többfunkciós „iskolautcává” váltak. Innen nyílt a könyvtár, a konyha, a zsibongó tehát adott esetben olvasóteremmé, ebédlővé változhatott a tér. Nem aulákat kell elképzelni, hanem – ahogy a neve is mutatja – utcaszerű képződményeket, ezeket aztán az utca embere számára is megnyitották. (Persze – a mihoz képest - más biztonsági körülmények voltak abban az időben.)

Kévés György teljes mértékben ki akarta küszöbölni a folyosót, ezt úgy érte el, hogy az iskoláknak karácsonyfaszerű alaprajzot tervezett, egy közös térből nyíltak az osztálytermek, amelyeknek két homlokzatuk volt, ez a fent említett bevilágítás szempontjából is rendkívül előnyös volt. Könnyen összeszerelhető, előre gyártott (alumíniumból, üvegből, tömör betétekből álló) elemekkel dolgoztak. Ennek a programnak volt egy teraszos változata is, (igaz, hogy ez óvodaként épült meg), aminek az volt a lényege, hogy minden foglalkoztatónak volt kijárata egy-egy teraszra.

Jeney Lajos a házgyári (vasbeton) elemekből tervezett - akkor nagyon korszerűnek tartott - un. pavilonos iskolákat. A pavilonok között zsibongó udvarokat alakított ki.

Milyen trendek érvényesültek a rendszerváltás után?

Megerősödtek a Nyugat-európai hatások, megjelentek az alapítványi iskolák, amelyek új szemléletet, új pedagógiai módszereket hoztak a magyar közoktatásba, a Waldorf-iskolákban például nagy hangsúlyt fektetnek a drámára, a színházi előadásokra, a kiállításokra, közös zenélésre, osztályünnepekre. Ezekhez nagy terekre, aulákra volt szükség, ahol kreatív, kísérletezős, közösségi élet zajlik. A hagyományos iskolákban általában egyébként a tornaterem tölti be ezt a szerepet, ám idővel egyre több helyen jöttek rá, hogy szükség van ezekre a terekre, és sok helyen átvették a módszert.

Viszont Jeney Lajos több tanulmányában is felhívta az építészek figyelmét arra, hogy sokszor olyan iskolákat építünk ma, amelyek még a hatvanas, hetvenes évek vívmányait sem veszik figyelembe, merev alaprajzokkal, a felnőtt világ igényeihez igazítva tervezzük az épületeket, nélkülözve a gyermek pszichikumát.

Hogyan, milyen elvek alapján kellene jó iskolát építeni?

Nemrég szerveztek egy konferenciát Bécs és Koppenhága iskolaépítészetéről Erich Kästner regénye nyomán „A repülő osztály” címmel. Ezen a tanácskozáson lényegében eljutottak a teljesen nyitott iskoláig, ahol a terek nincsenek lezárva, ahol az iskolán belül játszótereket, pihenő- és alvószobákat, illetve sportfolyosókat létesítenek.

A 90-es évek végén Dániában elfogadtak egy új törvényt, amely megváltoztatta az iskolaépítészetet, teret adott a kísérleti iskoláknak. Ennek a lényege három pilléren nyugodott. Az első, hogy a kibővített közös tanulótérnek köszönhetően akár különböző osztályok, évfolyamok is együtt dolgozhatnak. Ennek feltétele természetesen egy projektrendszerű pedagógia. Ha tehát például egy projekt középpontjában a vulkánok állnak, semmi problémát nem jelent, hogy miközben az elsősök rajzokat készítenek azokról, a negyedikesek már magáról a természeti jelenségről tanulnak.

A másik fontos elv a személyre szabottság: minden gyerekkel a saját kompetenciáinak megfelelően kell foglalkozni, a feladatokat a gyermek adottságaihoz mérten kell kiválasztani csoportfoglalkozás keretén belül.

A harmadik pillér: alapkövetelménynek számít a játék, a játszva tanulás gyakorlata, a feladatokat játékos formában kell megjeleníteni, ehhez pedig játékos terekre van szükség. Nagyon fontos a külső terek megfelelő kialakítása, az udvarokon ne csak sportpályák legyenek, meg beton, hanem igazi játszóhelyek, parkok, közösségi térelemek.

Hogy ne csak rosszat mondjak a hazai iskolaépítészetről, felsorolnék néhány példát, amelyekről elmondható, hogy gyermekbarát szemlélettel épültek, játékosak, színesek, formagazdagok. Ilyen az Ekler Dezső tervezte péceli Szemere Pál Általános Iskola, a budapesti osztrák iskola (Georg Driendl tervei alapján), az ürömi művészeti iskola (Túry Attila és Csernus Lőrinc munkája), vagy a Bánáti + Hartvig építészeti iroda által terveztt íves, félig a földbevájt budapesti német iskola.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet nemrég a Tanító Tér nevet viselő konferencián mutatta be kutatását, amelynek során számos ajánlást, tanácsot fogalmazott meg arra vonatkozóan, milyen szempontokat érdemes szem előtt tartani egy iskola megtervezésekor. A kutatócsoportban Ön is részt vett. Mit gondol, melyek a Kívül-belül jó iskola elnevezésű tanulmány legfontosabb tanulságai?

A kutatási programnak két nagyon pozitív eredményét emelném ki. Az egyik, hogy az iskolatervezést komplex módon kezeli. Ez azt jelenti, hogy nem csak a helyi képviselő-testület dönt az iskoláról, hanem jelen van a pedagógus, a fejlesztő pedagógus, a pszichológus, a tájépítész, vagy akár a projekt menedzser is. A másik a környezet-orientált szemlélet, a külső és belső környezet szabad kialakítása, amelynek során a multifunkcionalitásra helyezik a hangsúlyt, és variálható tereket alakítanak ki.

Egy iskola megtervezésekor, megépítésekor ma Magyarországon sajnos valóban pengeélen táncolnak a fenntartók, iskolavezetők, hiszen az anyagi szempontok sok esetben mindent meghatároznak…

Ez igaz, de amennyiben úgy döntünk, hogy az iskolák nagyon fontosak, ugyanis ezektől függ, milyenek lesznek a felnövekvő generációk, akkor nélkülözhetetlen, hogy pénzt áldozzunk rájuk. Az iskolaépület azért prioritás, mert meghatározóan sok múlik rajta: egy oda-vissza ható folyamat részeseként óriási hatással van diákra és tanárra egyaránt. Ez a meggyőződésem, és a külföldi tapasztalatok is ezt támasztják alá. Még egyszer kiemelném a komplexitás fontosságát, szerintem most elsősorban nem is annyira új iskolákat kell építeni, hanem először komplex programokat kellene kialakítani, egyébként kihasználva ezeket a válságos időket, amikor nagy építkezésekre egyébként sincs pénz.

Mennyire vannak tudatában ennek a döntéshozók, országos és helyi szinten?

Az a tudás, ami az iskolaépítéssel kapcsolatban rendelkezésünkre áll (külföldi trendek és itthoni példák alapján egyaránt), általában elszórtan, mondhatni atomizálva van jelen az országban, nincs beágyazva a köztudatba, ezért remélem, hogy a „Kívül-belül jó iskola” program, kutatási eredményei hozzájárulnak majd ahhoz, hogy minél többen ismerjék meg a legújabb követelményeket.

Nagyon fontosnak tartom emellett azt is, hogy a témáról kialakuljon a megfelelő társadalmi diskurzus. A beszélgetés elején említett klebelsbergi iskolareformnak jelentős értelmiségi támogatottsága volt, hasznos, gondolatébresztő viták alakultak ki, különböző tudományágak képviselői kapcsolódtak be a programba. Valami ilyesmire lenne szükség ma is!

Bezdom