2011 Épterv 6. feladat leírása:

A tervezési feladat helyszíne a Bp. VI. Dózsa György út, a Homokóra és az 56-os emlékmű közötti terület volt. A tér pszichikai teljesítményeit analógiás (képzőművészeti) módszerekkel, témaindító makettel közelítették meg a hallgatók. Ezután következtek a számítógéppel, nyitott szoftverekkel generált formák, sorozatok, variációk, amelyekből -az előzmények alapján- kiválasztották azt, amelyet -véleményük szerint- léptékében és formájában leginkább odavalónak képzeltek, majd megpróbáltak valamely funkcióval ebbe beköltözni. A gondolkodás nehézségét jelenti, hogy a formálásnak és az ábrázolásnak nincsenek rögzített formái, mert az esetleges kivitelezést robotika végezné, az ahhoz szükséges -tervezés időszakában még nem ismert- információk alapján. Tehát az előadásmódot is meg kellett tervezni, úgy hogy a terv érthető legyen. A hallgatók az általunk indított blogon munkafolyamatuk különböző fázisait menet közben folyamatosan dokumentálták: http://digitooling.wordpress.com/

Kapy Jenő DLA építész, f.tanár sk.
évfolyamfelelős

Botzheim Bálint építész-kutató, wokshop-vezető

20_gyulai-levente.jpg
       
20_sarkoezy-balint.jpg
       
20_kajtar-peter.jpg
       
20_kadar-gergo.jpg
       
20_farkas-adam.jpg
       
20_balazs-ildiko.jpg
       
20_szalai-krisztina.jpg
       
20_vass-endre.jpg
       
20_hizo-melinda.jpg